Ortopéd masszírozó szonyeg - Tüskés ösvény
Tüskés szonyeg - nem csak a lúdtalp ellen
http://pihgy.hu/?q=amit_a_ludtalprol_tudni_erdemes
ATamás, 2006. május 29. - 17.07
Amit a lúdtalpról tudni érdemes
Az óvodai gyógytestnevelés során egyre többször találkozunk a lúdtalp
problémájával, számos kérdés hangzik, el a szüloktol, az óvónoktol a lúdtalp, a lábtorna, a megfelelo cipo, esetleg a lúdtalpbetét használatával kapcsolatban. Mindezekrol néhány gondolat (a teljesség igénye nélkül).
A LÚDTALP
a láb hosszanti boltozatának nagyfokú süllyedése, mely a láb elülso részének, és a sarokcsontnak a kifelé hajlításával, valamint a boka befelé dolésével jár együtt.
OKA: A láb teherbírásával és a megterhelés közötti egyensúly megbomlik. Ennek következtében a talpazatot tartó izmok kifáradnak, így a megterhelés a szalag és csontrendszerre tevodik át. A szalagok meglazulnak az izmok megnyúlnak. Mikor ezek a lágyrészek nem képesek további kompenzációra, a csontok egymáshoz való viszonya is megváltozik, így az ízületi porcok deformálódnak, degenerálódnak, melyet az ízület részleges, majd teljes elcsontosodása követ.
Kialakulásának okai:
-korai lábraállás
-nem megfelelo lábbeli
-túlsúly
KÖVETKEZMÉNYEI: megváltoznak a láb anatómiailag helyes támaszkodási pontjainak viszonyai. Kezdetben csak a talpon és bokatájékon jelentkezo fájdalom a statikai helyzet átalakulása miatt áthelyezodik a térdre. Késobb comb és deréktáji fájdalmak is jelentkezhetnek.
KEZELÉSE: A lábgyógyászatban rendkívül fontos szerepe van a megelozésnek!
Nem szabad eroltetni a korai lábra állítást és járást.
Az elhízást lehetoleg el kell kerülni.
Megfelelo cipo viselése fontos:
A cipo alakjának és formájának a gyermekláb anatómiai, formai sajátosságaihoz kell igazodni: szélesen kerekített talpforma az eloláb területén és megfelelo magasságú cipoorr. Statikai szempontból lényeges a függoleges helyzetu, megfelelo szilárdságú anyagból készült sarokkéreg , mely a sarokcsont valgus irányú billenését akadályozza meg. Korrekciós hatása van a mediális (belso) sarokszél emelésének (1cm). A cipo anyaga rugalmas, hajlékony legyen, felso része jól szellozon. Rendszeresen visszatéro kérdés a lúdtalpbetét használata. A legújabb ortopédiai szakvélemény szerint 6 éves kor elott nem írnak fel lúdtalpbetétet. A belso sarokszéli megemelt cipoket javasolják inkább, melyek vény nélkül kaphatók a gyógyászati segédeszköz boltokban, cipoboltokban. A betétek közül alkalmasabbak a puha, felragasztható betétek. A merev betétek állandó viselése tovább gyengíti a szalagokat és izmokat.
LÁBTORNA GYAKORLÁSA:
Óvodáskortól reális lehetoség nyílik a lábtorna gyakorlatainak elsajátítására. A torna elemei a láb fogó funkciójának rehabilitására épülnek. A lábujjhajlítók, a rövid talpizmok szerepének erosítése szükséges. Mérsékelten emelt lábujj-járás illetve sarokjárás ajánlott (párhuzamos lábtartással). A leghatékonyabb a „karmolt lábtartásban” végrehajtott járás.
A talpboltozatot erosíto gyakorlatokat tehermentesített helyzetben is: ülésben és fekvésben is változatosan tudjuk gyakoroltatni. A gyakorlatok végzéséhez igen sokféle eszközt, tornaszert tudunk felhasználni:
Pl.babzsák, , szalag, gyöngy, golyó, gesztenye, papír, kishenger, puha labda,
tüskés labda, karika, kötél. létra, mászóka…
A szüloknek javasoljuk, ha bizonytalanok, tanácstalanok gyermekük lábboltozatának fejlodésével kapcsolatban forduljanak ortopéd szakorvoshoz!
Készítette:Bp. XVIII. kerületi
gyógytestnevelés szakszolgálat
Rehabilitációs, ortopéd orvosok és gyógytornászok ajánlják a DinoPad-et.
Lúdtalp ellen: Pozitív véleménnyel rendelkezik számos eü intézménytol.
EU-ban és USA-ban Védjeggyel védett.
EU-ban regísztrált mint gyógyászati segédeszköz.
A DinoPad a talpi bonye gyulladása gyógyításában is segít. Gyakori tenisz sérülés a a talpi bonye gyulladása. A fájdalom a talpban és a saroktájékon jelentkezik.
Mackórendelo - Cikkek
Kovács Andrea - gyógytornász
Mezítláb, vagy kiscipoben járjon otthon a baba?
Sok helyen olvashatjuk, hogy milyen egészséges a mezítláb járás, de sokszor nem világos, az hogy, a természetben vagy a lakásban… A rövid válasz: a természetben és a természetes körülményekkel kialakított lakásban.
Ma már nem használjuk a lábizmainkat…
Régen kavicsos, göröngyös úton, dombra föl és le, mezítláb vagy vékony, papucsszeru lábbelikben az emberek sokat jártak gyalog, használták a láb izmaikat. Nem is volt annyi betegségük, mint ma, amikor aszfaltos utakon jármuvekben, buszon, autóban ülve utazunk, tükörsima plázákban és irodákban sétálunk stb.
Miért fontos a babának a mezítlábas járás?
Fontos hogy a babákat szoktassuk hozzá a mezítláb járáshoz. A babák lapos, apró zsírpárnácskákkal borított talppal születnek, a végleges boltozatok csak óvodáskor körül alakulnak ki. A boltozatok közül kétfajtát különböztetünk meg: minden ujjnak megfeleloen van egy-egy hosszboltozatunk, melyek a sarok- és lábközépcsont végéig érnek, míg a harántboltív az ékcsontok és a lábközépcsontok területére esik. A boltozatok kialakulása rendkívül fontos a láb vérkeringése, mozgékonysága és az izomegyensúly szempontjából. Másfelol a boltozatok "rugóként" funkcionálnak, mely a rugalmas szalagok és izületek segítségével kiválóan alkalmas a test súlyának viselésére.
Miben segít a mezítlábas masszázs?
Hegyen, völgyben, patakokban természetesen egészséges sétálni, mert rengeteg ingerrel találkozik a talpunk. Ezekre az ingerekre reagálunk és így erosödik a lábizomzat nagyszeru immunerosíto, stressz csökkento …
Aki mezítláb jár ingyen talpmasszázsban részesül, de csak akkor ha a talaj kelloen „változatos”.
A keleti gyógyítók szerint talpmasszírozás segít tisztítani az energia csatornáit a reflextív zónákon keresztül oly módon, hogy felerosíti a vérkeringést, eltávolítja a salakanyagokat, mely segít ellazulni, feltöltodni
.
Miért jó, ha mezítláb jár otthon a baba, kisgyermek?
Azt szokták tanácsolni, hogy a szabadban mezítláb és a házon belül cipoben járjon a gyerek, mert ott nagyon sima a terep. A gond az, hogy ha kiszámítjuk, hogy mennyi órát jár évente a gyerek a szabadban és a házon belül, eléggé házon belül felé fog eldolni a mérlegnyelve. Ez különbözo okok miatt lehet: nincs udvar, nem tiszta a játszótér, hideg van, nem szokta meg a gyerek, stb.
A megoldás abban van, hogy a lakásban alakítsunk ki „természetes talajokat” ahol a gyermek és akár mi magunk is sokat járunk.
A babaláb számára egészséges otthon
Szeretnék egy pár ötlete adni a lakásban való természetes környezet megteremtéséért:
- szonyegnek válasszunk a kókusz szonyegeket, amelyek kicsit erosebb szövésuek és teljesen természetes anyag
- helyezzenek a kézmosó elé egy „mufu kockát” ami sok kis tüskével ingerli a talpakat amíg kezet mosunk, fogat mosunk..
- tegyünk egy eros párnatokba gesztenyét/ nagy szemu babot és léptessük rá a gyereket naponta többször
- kereskedelemben már kapható, az egy ortopéd orvos által feltalált tüskés szonyeg, melyet a folyósora vagy olyan helyre kell helyezni, ahol sokszor járunk, és így észrevétlen ingereljük a talpunkat
Ha van lehetoség és ido akkor minél többet sétáljanak a szabadban mezítláb kicsik és nagyok egyaránt.
Kovács Andrea
Gyógytornász
www.mackorendelo.hu
=======================================================
A lúdtalp fájdalmas is lehet
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/a_ludtalp_fajdalmas_is_lehet/2089813/
"Szeged - A lúdtalp felismerésére a vizeslábnyom-teszt helyett a szakemberek azt ajánlják: hátulról nézzük meg a kisgyermek lábát. Ha a térd összeér, és a lábak iksz alakot formáznak, gyanítható: lúdtalpról van szó." Tovább >>>
Ha fáj a láb...
http://www.egeszsegtukor.hu/ferfitukor/ha_faj_a_lab.html
"Egész testünk súlya a láb talpi részére, egy - a testméretünkhöz képest - egészen kis területre nehezedik. A test súlya, a különbözo terhek cipelése alaposan igénybe veszi a lábszárat, lábakat, a talpat. A rossz testtartás, a test vázrendszerének nem megfelelo terhelése, a testsúlytöbblet ízületi és lábboltozati (ortopédiai) problémák kialakulásához vezethetnek. Elég, ha ezek közül a leggyakoribbakat, a lúdtalpat, a bütyköt, a kalapácsujjat említjük. A lúdtalp a civilizált társadalmakban az egyik leggyakoribb ortopédiai probléma." Tovább >>>
Lábgondok gyermekkorban
http://www.patikamagazin.hu/cikk/index/3298
"Kisgyermekkorban a talpat védo zsírpárna miatt a lúdtalp még természetes állapot. Ám, hogy a talp ruganyos boltíve kialakulhasson, melynek egy életen át a test egész súlyát hordania kell, a kicsi számára lehetoséget kell biztosítani elegendo mozgásra, késobb pedig a rendszeres sportolásra." Tovább >>>
DinoPad - ha egy kis kényeztetésre vágyik a lábad!


Talpfájdalomtól szenvedsz?
Meg akarod elozni gyermekednél a lúdtalp kialakulását? A megoldás az egyedülálló DinoPad™
- masszírozó-korrekciós ortopéd szonyeg.
Mostanában az emberek - gyerekek, felnottek egyaránt - ritkán járnak, futnak mezítláb. Gyakran viselnek nem megfelelo cipot, ülo munkát végeznek, és túlsúlytól szenvednek. Ez az életmód sajnálatosan a talpbetegségek kialakulásához vezethet.
A DinoPad™ masszírozó hatásával stimulálja a talp izmait, megszünteti a fáradtságot, a fájdalmakat, és korrigálja a lúdtalpat. Helyettesíti a természetes környezetet, a szonyegen járva azokat az izmokat erosíthetjük, melyek felelosek az egészséges talp boltív kialakulásáért.
Korrigálja a bokasüllyedést és az X lábakat. Felnotteknél javítja a vérkeringést a talpon található akupresszúrás pontok masszírozásának köszönhetoen.
Használata:
A kis DinoPad™-et elhelyezheted az íróasztalod alatt, így akár munka közben is használhatod, vagy a fürdoszobában fogmosás, borotválkozás, illetve tusolás közben is masszírozhatod vele talpaidat.
A nagy DinoPad™-et elhelyezheted a lakásban egy olyan helyen, ahol gyakran járkálsz, így észrevétlenül masszírozhatod lábaidat jövés-menés közben.
Aki mezítláb jár, ingyen talpmasszázsban részesül, de csak akkor, ha a talaj kelloen „változatos”.
A keleti gyógyítók szerint a talpmasszírozás segít tisztítani az energia csatornáit a reflextív zónákon keresztül oly módon, hogy felerosíti a vérkeringést, eltávolítja a salakanyagokat, mely segít ellazulni, feltöltodni.
Ha a lábad egy kis kényeztetésre vágyik és nincs a közelben egy masszor, akkor a DinoPad™-ra van szükséged! Fáradt és fájdalomtól sajogó talpaidnak nem is kell jobb kényeztetés munka közben, vagy egy fárasztó nap után. Ráadásul megelozheted vele gyermeked lúdtalpának kialakulását is!
Fontos tudnivalók
-Választható színek: narancs és zöld.
-Elég, ha naponta 5 percig használod!
A DinoPad™ - ortopéd masszírozó-korrekciós szonyeg hatékony:
-a lúdtalp ellen,
-bokasüllyedés esetén,
-X lábak esetében,
-sportolóknál, a sérülések gyógyításában (talp gyulladás, talpi bonye gyulladás).
Ezen kívül a szonyeg használata:
-enyhíti a fejfájást,
-gyorsítja az anyagcserét,
-hatásos a „hidegláb”elleni küzdelemben.
-az anyagcserét is gyorsítja, így fogyókúrázóknak is ajánljuk.






GDPR - semmilyen személyes adatot nem kezelünk!
ajánlata:
Az egészséges lábért!